A vérszerzödésVérszerzödés

  Sok-sok idõ telt el azóta, hogy Hunor és Magor
leszármazottai elszakadtak egymástól. A keleten ma-
radt magyarok között azonban szájról szájra járt a rege
a csodaszarvasról, a fél Európát meghódító Attiláról s
Csaba királyfiról, aki örökül hagyta rájuk Attila birodalmát.
  Azóta nekik is el kellett hagyniok a tejjel-mézzel folyó,
Lebédiát a besenyök miatt, akik vad és kegyetlen har-
cosok voltak, s mindegyre rajtaütöttek a magyarokon.
Egy allkalommal, mikor a férfinép a görög császár meg-
segítésére távol volt otthonról, szálláshelyeiket is felé-
gették, az otthon hagyott védtelen asszonyok, öregek,
ártatlan gyermekek egy részét kardélre hányták.
  Akkor jöttek ide, ebbe a folyók-barázdalta füves-la-
pályos országba, amelyet
Etelköznek, azaz ,,folyók közének" neveznek.
Hanem a besenyöktöl itt sem volt nyugtuk.
  Távolból, tiszta idöben ide látszottak a Karpátok csú-
csai: azokon túl van az az ország, amelyröl Csaba és
hunjai meséltek nekik.
 Újra felkerekedtek tehát, s elindultak arrafelé, ahol a
nap az erdöborította hegyek mögé bukott.
  Álmos fejedelem itt tanácsba hívta össze a hét ma-
gyar törzs vezéreit. Ott vannak már az áldozó- és
tanácskozóhelyen. A vén fákkal körülvett tisztás irányá-
ból füst száll a magasba: Torda, a fötáltos áldoz fehér
lovat Hadúrnak.
  -Jó híveim! - szól az öreg fejedelem. - Azért
hívtalak ide, hogy megmondjam nektek: érzem, betelt
az én idöm. Megfáradtam. Harc helyett pihenni vá-
gyom. De a magyar nemzet szamára még csak most
jött el a tettek ideje. Mögöttünk az üldözö besenyök,
elöttünk Attila öröksége, amelyen idegen népek
osztoznak. Uj vezér kell tinéktek, aki tiatal, s erõs kézzel
összefogja a hét törzset, kardja erejével, kardotok ere-
jével megszerzi Attila országát.
  Torda, a fötáltos hosszan és mélyen néz az áldozati
oltár lassan hamvadó tüzébe, majd ö is megszólal:
  - Hadúr segíteni fog benneteket. Válasszatok új
fejedelmet, Árpádot, Álmos fiát, és tegyetek erös esküt,
hogy a hét törzs egy akarattal fog mellette állni, most
és mindörökké, az idök vegezetéig.
  Azzal magasba emelte az aranyserleget.
 - Imé, ez a serleg. Járuljatok hozzá egyenként, és
kardforgató karotokon az eret megnyitva, csorgassátok
véreteket ebbe az edénybe.
  A vezérek úgy cselekedtek.
  - Most pedig - zengett újra az ösz Torda hangja
- esküdjetek meg, hogy amíg Árpád nemzetsége él,
csak ebböl a nemzetségböl választotok fejedelmet,
hogy a hazát, amelyet az ö vezetésével szereztek,
egymás között igazságosan osztjátok el . S végül esküd-
jetek, hogy azt, aki hütlen lenne a választott fejedelem-
hez, vagy aki viszályt támasztana tiközöttetek, halállal
büntetitek.
  A hét vezér utána mondta az esküt, majd mindegyi-
kük egy-egy kortyot ivott a közös vérböl, amellyel
közös akaratukat megpecsételték.
  A maradék vért az ösz táltos beleöntötte a hamvadó tüzbe.
  - Így ömöljön ki a vére annak, aki az esküjét megszegi -mondta.
  A hét vezér pedig pajzsra emelte az új fejedelmet,
Árpádot és visszatért vele a táborba, ahol a nép öröm-
rivalgása közepette hordozták végig.
***
  Aznap éjjel Álmosnak, az öreg fejedelemnek nyoma veszett.
  Késöbb az a hír kelt szárnyra, hogy visszatért az
elhagyott táborhelyre. Azt is beszélték, hogy amikor
felkereste azt az áldozóhelyet, ahol a vezérek a vérszer-
zödést kötötték és Árpádot pajzsukra emelték, nagy
vihar kerekedett, és Hadúr villám képében alászállt az
elhagyott oltárra, magához ölelve Álmost.
  A vezérek között volt olyan, aki népével vissza akart
indúlni Lebédiába. Már fel is kerekedtek, de kelet felöl
hirtelen elsötétült az ég: turulmadarak csaptak le sere-
gestöl a visszafordulni akarókra. Szárnyaik csapkodásá-
val, hegyes csörük, éles karmaik csapásaival nagy ré-
mületet okoztak. Megsebzett emberek-állatok rohan-
gáltak össze-vissza, míg végül a töredék nép is vissza-
fordult a fösereghez.
  A Vereckei hágón, nem messze attól a helytöl, ahol
két testvérpatak siet alá, az egyik kelet, a másik nyugat
felé, szelíd magaslaton egy elökelõ öltözetü lovas áll.
Árpád az, az újonnan választott fejedelem.
  Tekintete a ködböl elébe sejlö tájat fürkészi: a nap-
nyugat felé nyíló völgyet, amelynek úttalan útján omlik
alá népe. Lovasok, a ködböl elövillanó dárdákkal, mál-
hás szekerek, roskadásig megrakottan, kóbernyílásai-
kon kikandikáló asszonyokkal és gyerekekkel. S körü-
löttük, közöttük mindenfelé a jószágot terelö férfinép.
  Amint elhaladnak a magaslat mellett, egyikük-mási-
kuk feltekint a fejedelem moccanatlan arcára.
 Ö tudja, hová tart ez a nép: új, biztonságot ígérö
hazába.
***
Vissza a föoldalra